Hibarátkozás - párbeszédek a MiSide-ban
MitaMennyi Mitával kavarsz még, hogy kielégítsd vágyaid?
- Mita
Gyűlölöm...
- Mita
Mi ez az egész hely?
- Mita
Olyan egysíkú...
- Mita
Hová mész? Gyere csak vissza!
- Mita
[player], te meg mit keresel itt?
- Mita
Gyűlölöm a lapos világot.
És így eldöntöttem, hogy kitörök a 2D-s világból.
Kinyújtottam karomat, kifelé a képernyőről, remélvén, hogy meg sikerül menekülnöm a 3D-s valóságba.
Ez nem működik. A fenébe. Működnie kell!
...
Várjunk csak, hová tünt a gyűrű? Basszus!
...
...
Miután rájöttem, hogy nincs értelme, leálltam a próbálkozással.
Nem éreztem semmit, konkrétan a semmi után tapogattam.
Csak annyit tehetek, hogy visszabotorkálok a nappaliba.
Mindenképp meg kell találnom a gyűrűt, bármibe kerül.
Vagy elvesztettem, vagy ebbe a kétdimenziós világban hagytam el valahol.
Nem volt más választásom, mint magam kutakodni a kis Mita után.
Nála van a gyűrű, anélkül nem juthatok előrébb célomhoz.
Először a konyhába vetettem magam.
Nagy sietségben ütköztem az ajtóhoz, hogy kinyissam.
A konyha még a korábbi szobánál is világosabb volt.
A répák lélegzetelállító aromája járta körbe a helyiséget.
Kétdimenziós-Mitának meg se híre, se hamva.
Következő állomás nem más volt, mint a hálószoba. Kivetettem sietségben magamat az ajtón keresztül, átnagiváltam magam a kanapén át - majdnem el is estem rajta, - és végül megálltam a hálószoba ajtaja előtt.
Nagy zajt csapott az ajtó, amikor a semmiből hirtelen sebességgel kinyitottam.
Már a menet végénél jártunk, és egyértelmű volt, ki nyer.
De hirtelen a játékot egy hangos kopogás zavarta meg.
A zaj tovább erősödött.
A padlót is megrázta ez az erős zaj.
Az ajtót végre áttörte...
Téboly-Mita, az ő óriási, negyedik falat áttörő megjelenésével.
A szoba közepén telepedett le.
Kővé dermettem, úgy éreztem mindenem elsápadt a sokktól.
Kétdimenziós-Mita láthatóan megszeppent Téboly-Mita hívatlan vendéglátásától.
Téboly-Mita egy hatalmas pillantást vetett ránk, és egy már majdnem szigorú hangnemben a következő szavakkal szólalt meg:
[player], te meg mit keresel itt?
Mennyi Mitával kavarsz még, hogy kielégítsd vágyaid?
Mi ez az egész hely?
Gyűlölöm a lapos világot.
Olyan egysíkú...
Gyűlölöm...
Hová mész? Gyere csak vissza!
Tortákat? Ki nem állhatom azokat! Inkább szeleteljünk répát, jó?
Már értem!
A gyűrű kell, nem igaz?
Amőbázzunk, és ha nyersz, a tiéd!
Széles mosoly jelent meg az arcán, a nyelvét olyan hosszúra dugta ki, mint egy izzadó eb.
Nem takarékoskodott a pimasz hangnemén, a huncutság aurája csak úgy sugárzott belőle.
Kicsit arrébb löktem a vállánál fogva; túl közel volt hozzám.
Kérlek, ne játsszuk ezt!
Csak add át a gyűrűt; életek múlhatnak rajta.
Próbáltam neki elmondani, komoly hangnemben a helyzet fontosságát.
Nem hittem benne, hogy mondataimat komolyan veszi, ezért nevetségesnek éreztem magamat.
Dühös lett.
Valahonnan éreztem, hogy egy furcsa anekdota foglalja majd le helyét ebben a szituációban.
El a kezekkel!
Mi olyan fontosat találsz ebben a gyűrűben?
Ennyire egy gyűrűőrült fanatikus vagy, te dilinyós?
Örömmel tölt el téged, hogy gyűrűket húzhatsz az ujjaidra, vagy mi?
Ezzel próbált visszavágni, miközben felemelte a hangját, ráadásul a gúnyolódással se fogott vissza.
Ez a gyűrű valami varázserővel rendelkezik! Én se tudom a részleteket! Csak add már vissza!
Neked tényleg elmentek otthonról?
Egy varázsgyűrű?
Hahaha!
Hangos kacajával visszhangzott az egész lakás.
Tekinteteimet elcsaltam az arcáról.
Kínosan éreztem magam a nevetését hallván, ami lassacskán jóindulatúvá vált.
Megfogtam a vérbefagyott lapos barátocskám kezét, és a kijárat felé vetettem az irányt.
Amint a folyosóhoz közeledtünk, furcsa módon az előttünk álló út elkezdett magától csavarodni, miközben a mögöttünk hallható gyorsan közeledő lépések motiváltak minket arra, hogy vágtassunk tovább.
Meg nem tudom mondani, mennyi ideig futottunk.
Mert a pánik és a feszültség miatt okozott lüktetés a fülemben minden mást elnyomott.
Észre se vettem, hogy Lapos-Mita próbált valamit elmondani nekem, egészen addig, amíg hirtelenséggel el nem eresztette a kezemet.
Nyugalom! Már senki nem üldöz minket!
Mi? Tényleg? Ó.
A pajzánság elhagyta arcát, ami egy kissé szomorú, megbánt arcot hagyott maga mögött.
A talajra nézett, miközben lábujjával egy képzeletbeli kört rajzolt.
[player], a gyűrűre fájt a fogad, nem?
Tessék. Neked adom. Te nyertél, így kiérdemelted.
A gyűrűt a mancsából az én kezemre helyezte.
Köszi. Akkor, mehetünk?
Mosolyogva felnézett rám.
Eközben az ujjával babrált valamit, és bizonytalan hangnemben válaszolt:
Hová?
Nincs miért mennem...
De azért kösz a játékot, te butus!
Azért... majd látogass meg, jó?
Valami különös dolog történt, mialatt beszélt.
A világ megváltozott, és újra a házban voltunk.
Lapos-Mita párbeszédablaka elkezdett villódzani, majd olyan párbeszédet mutatott, ami nyilván nem ebbe a kontextusba tartozott.
Na gyerünk, varázsgyűrű úr!
Amőbázzunk már!
Nincs több kifogás, oké?
Nagyon szeret ez a lány játszadozni.
Mégis miféle verzióba kerültem?
Jól van, jól van, csináljuk!
Tudod mit? Kezdj te. Mert én ilyen rendes vagyok.
Megtettem az első lépést, én kezdtem.
Ezzel most elárultad magad! Tudom én, miért a kereszttel kezdtél! Az a bezártságot, a rejtelmet, és a titkokat jelképezi! Csak ideges vagy!
Egy ilyen szép és cuki lány mellett alig bírnád ki, nem igaz? Vagy miért hitted azt, hogy a kör jobban illik rám? A pszichológia szerint csak sérteni akartál engem ezzel. Gonosz. Nagyon gonosz, haha.
Szerintem jó helyre tettem.
Imádom ezt a játékot. Szerinted a krikszkrakszjaid az egész táblán felül fognak kerekedni?
Ezért vagyok itt, hogy megakadályozzam, hogy te nyerj! Mintha én lennék itt a hős, aki a jóért harcol! Mi a gond? Folyton úgy nézel rám, mintha valami furcsát mondtam volna, haha!
Míg a zajos monológját adta elő, én tovább folytattam az amőbát.
Látom, mindent megteszel azért, hogy elkerüld az én drága köreimet - de nem fog sikerülni. Te kis butuska!
Akarod azt a gyűrűt, nem? Akkor nyerj, ha tudsz!
Tovább játszottuk a játékot, és minden egyes mozdulatnál a lány folyamat nevetett és monológozott, a fülem már kezdte megszokni a soha véget nem érő bájcsevegését.
Vakító fény hatolt be a retinámba.
Megvártam, míg elmúlik, addig mozdulni se bírtam.
Pillanatok múlva végre visszanyertem látásomat, így végre körülnézhettem.
Egy ismerős szobát pillantottam meg, aminek az ablakain nyári napsütés szűrődött be.
Mihelyt felálltam a padlóról, egy szúrást éreztem a hasamon, emiatt a szívem elkezdett hevesen dobbantani.
Valami nincs rendjén... Ez egy 2D-s verzió?
...
Vakító sötétség kezdte körülvenni a fejemet, aminek hatására az ölembe szorítottam kezeim, és a légzésemre próbáltam koncentrálni.
Erős szorítást éreztem a mellkasomon, mintha valami befelé szippantaná.
Pár perc múlva végre újra egyensúlyosan kezdtem lélegezni, és végre nyugton tudtam gondolni, mit tegyek.
Mi a francot tegyek most?
...
...
Sürgősen próbáltam összeszedni gondolataim, az agyamat arra bíztattam, hogy ötleteljen, amíg...
Tényleg. Valahogyan újra 3D-ssé kell válnom.
Ki kell törnöm a játékból vissza a 3D-s térre. Ehhez túl kell járnom a játék eszén.
Menni fog ez!
Amint tettem egy lépést, a semmiből felbukkant egy aranyos kislány.
Egy ütéssel felpöccintette egyik copfját.
A huncut szemeivel a távolból bámult felém.
Nagyon kényelmetlenül éreztem magam.
Ő biztosan egy megbújt ördög lehet.
Az imént említett mondaton járt az eszem.
Egy tapottat se bírtam megmozdulni.
Nem bírom megszokni ezeket a teleportáló anomáliákat.
Hangosan sóhajtott, miközben szemeivel egy nagy félkört tett.
Megelégeltem a helyzetet, inkább én szólaltam meg először.
M-Mita?
Ismét tett egy félkört szemeivel, a hangszálai elkezdtek mindenféle irányból megrezzenni.
Hát, ki mást vártál?
Vagy talán más lányokkal is jársz?
Ajánlom, hogy ne ugyanaz a neve legyen, mint az enyém.
Úgy viselkedett, mintha valamivel megvádoltam, vagy tartoztam volna neki, biztosan csak velem akart packázni.
Nem hinnéd el, ha elmondom az igazat...
Nem is akarom tudni, maradjon meg magadnak, kivel randizol!
Egyáltalán mit keresel itt?
Illemet nem tanítottak neked? Más lakásába nem szabad betörni!
Hangosabban szólalt meg a korábbinál.
Felemelte a karját, és az ujját kezdte mozgatni.
Amit megpillantottam az... az a gyűrűm?!
Az, amit szemem elől tévesztettem!
A lány szeme szikrázott, miközben a diadalom csillogása tükröződött sötét szempilláiból.
Netán nem ezt keresed?
Egy hatalmasat nyeltem, aminek hatására látszott a torkomon keresztül az a kis csomó, ami a gyomromba utazott le.
Merész hangszálai és vakmerő intenzitása teljesen kirázta belőlem a hideget.
Most már biztos voltam benne; Ő nem egy átlagos lány, ő maga a vadon királynője.
Mély levegőt vettem, és a következő szavak hagyták el számat:
Örülnék neki, ha vissza adod nekem a gyűrűt, és megmutatnád a kijáratot.
Mármint erre a csecsebecsére gondolsz?
Már azon tanakodtam, mi a fenét hordasz magadon.
A lány hangja már nem volt olyan erős, egyre inkább játékos kedvében volt
Csak úgy sziporkázott belőle a kíváncsiság.
Eltűnt az a viharos felhő a feje tetejéről, és mintha... flörtölős kedvébe támadt volna.
Úgy éreztem, hogy egy hatalmas teher esett le a vállamról.
A viselkedése, ami korábban egy vad párduchoz volt hasonlítható, seperc alatt kíváncsi kiscicává alakult.
Egyet pislogtam mindkét szememmel, de abban a pillanatban a papírlapos-Mita köddé vált.
Hékás!
Ingerülten kiáltottam felé.